község honlapján!
község honlapján!
község honlapján!
Köszöntöm látogatóinkat Gyergyócsomafalva megújult honlapján!
10 évvel ezelőtt indítottuk el a csomafalva.info községi honlapot azzal a céllal, hogy az itt élőket rendszeresen tájékoztassuk a köz ügyeiről, illetve a látogatóinknak és érdeklődőknek bemutassuk a településünket.
2021-ben felfrissült, megújult a hivatalos weboldalunk: mondhatni ráncfelvarráson esett át, de ugyanakkor szerkezetileg és tartalmilag is bővült, változott. Mindezt szinte megkövetelték a jelenkor igényei, az élet részleges eltolódása a virtuális tér irányába, valamint a jogszabályi előírások is. Célunk ugyanaz maradt: tájékoztatni a minket kereső embereket, biztos információs pont lenni az itthon élő csomafalviak részére, élő kapcsolat a távolba szakadtak számára, útikalauz és idegenvezető a vendégeinknek.
Az idei esztendő több változást is hozott életünkbe, amelyek elválásokkal és beköszönésekkel járnak. Minden elválásban benne van a régi felé a hála és az új iránt a bizalom, a remény. Így van ez a honlapunkkal is, amely egy szép csapatmunka eredményeként újult meg.
Kívánom minden kedves böngészőnek, találja meg az oldalunkon mindazt amit keres, legyen számunkra hasznos és kedves Csomafalva virtuális arca is!
Márton László Szilárd
polgármester
Mottó helye.
Friss Hírek
Virágzó Csomafalva - 2024
Gyászjelentők
Király Lajos
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Rólunk mondták
Nina Farell,
citizen“Interested persons wishing to express their views on such Projects and the proposed amendment of the 2010 Bonds that financed or refinanced the costs of such Refinanced Project.”
Liza Wilson,

Harry Olson,